Tisztelt Olvasó! Az alábbi cikkben Lovasberény történetéről olvashatnak melyet Erdős Ferenc gyűjtött össze és a Fejér Megyei Történeti Évkönyv 23 számában jelent meg 1995-ben. A könyvből egy-egy érdekesebb részt közlünk folytatásokban.

A gazdasági erőforrásokban (föld és állatállomány) bekövetkezett stagnálással szemben a népesség létszáma egyenesvonalú emelkedést mutatott. Egyetlen esztendőben, 1776-ban a növekedés 62 fő (az elhunytak száma: 55, a migrációs veszteség 12, az újszülöttek száma: 108, a betelepülőké: 21).

Töretlen a népesség létszámának növekedése a XIX. század első évtizedeiben is: 1836-ban 4307 lakos élt a mezővárosban.
Ezen népességszám Lovasberény történetében a csúcsot jelenti. Az 1840-es évektől napjainkig folyamatos csökkenést tapasztalunk.

Változások bontakoztak ki az oktatásban: a XVIII. század második felében valamennyi felekezet - római katolikus, református, izraelita - rendelkezett iskolaépülettel és tanítóval. A katolikus és református iskola a kor általános jellemzőit mutatta: az épületek kétszobásak, az egyik a tanterem, a másik a tanítónak és családjának adott otthont. Markovits Imre oktatta a katolikus gyermekeket. 1770-ben 30 tanítványával az írás, olvasás, a számtan, valamint a hittan alapelemeit sajátíttatta el. Jövedelme: 25 Ft, 25 pozsonyi mérő rozs, 6 hold szántó (6 pozsonyi mérő őszi és 6 pozsonyi mérő tavaszi), melyet a hívek műveltek. Javadalmát 10 font gyertyának való faggyú és 2 kocsi széna egészítette ki. Tanít-ványai után évente 25 dénárt kapott. A református tanító Párián János jövedelme 20 Ft, 30 pozsonyi mérő rozs, 6 pozsonyi mérő őszi vetés, 10 font faggyú volt, s háztartása só-szükségletére 1 Ft 50 dénárt kapott. 1781-ben a katolikus tanító 40 (30 fiút és 10 leányt) iskolakötelest oktatott. A református tanító tanulóinak száma 1783-ban 138 (leány 58 és fiú 80). A katolikus tanító német, és magyar, a református iskolamester latin és magyar nyelven oktatta az alapismereteket.

A katolikus német anyanyelvűek körében a betelepedés utáni emberöltő már megindította az asszimiláció folyamatát, s ebben meghatározó szerepe nem csupán az oktatásnak volt, ha-nem annak a mezővárosi környezetnek, amelyben a református magyarság volt többségben.

A Napóleon elleni háborúk alatt a salétromfőzés, amely a lőpor készítéséhez biztosított alapanyagot, elterjedt foglalkozássá vált. S ezáltal, hogy a salétrom, a fehéres színű, nitrogén tartalmú kristályos anyag az épületeknek a földtől nem kellően szigetelt falán előtűnt, megkezdődött a salétrom összegyűjtése. A XIX. század első éveiben már odáig fajult, hogy a lakóházakban jelentős károk keletkeztek. Lovasberényben a salétromfőzők a jobbágyok házainak földjét a falakig kivájták. Sokszor a falak alól is kitermelték a földet. Mindez azt eredményezte, hogy az épületek állaga megromlott, néhány ház összeomlással fenyegette a lakókat. A történeteket kivizsgáló Kerskay Gáspár alszolgabíró a salétromfőzők visszaéléséről tett jelentést: ugyanis a salétromfőzők azokat a jobbágyokat, akik nem látták el őket borral és pálinkával, jelentősen megkárosították. Akik jól megfizették őket, azoknak házát nem bántották. Ezen a címen jelentős összeget sarcoltak ki a zsidóktól.

XIX. század első évtizedében az úrbéres földek és szolgáltatások kérdésében ismételten felvetődő ellentétek új irányt vettek: mind határozottabbá vált a jobbágyok használatában levő területek elkülönítése a majorságtól. Ebben a kérdésben benne rejlett az uradalomnak az úrbéresek rovására történő területbővítése, de benne rejlett az a törekvés is, hogy a földek használói, a tényleges művelők a feudális szolgáltatásoktól mentes birtokosokká váljanak.

Összeállította Szűcs Józsefné