Abba a korosztályba tartozom, aki csak hírből ismeri az egykori Zöldfa Vendéglőt, és azt, hogy mekkora kincse volt az egykor Lovasberénynek. A munkából hazasiető emberek számára az első megállóhely volt a buszról leszállva. Néhány szó az ismerősökkel, egy kis frissítő és irány haza. Nem emlékszem a kockás abroszos helyre, pedig egykor Nagyanyám fakanalát dicsérték az ott készült ételek, így elképzelni el tudtam mindig is, mennyire szerethették a helyiek.

Évek teltek el, és egy egész generáció nőtt fel úgy, hogy a Zöldfa többnyire üresen állt. Sokan dédelgettük szerintem a szívünk mélyén a vágyat, hogy egy nap valami úton-módon újra kinyittatjuk a helyet, és vagy egy vidéki, kockás abroszos vendéglő, vagy egy pizzázó válik a sárgára mázolt Zöldfából.

Őszinte leszek: kevés étel és finomság van, amit beengedek az étrendembe. Szigorú szabályok övezik az étkezésem, amibe évek óta nem férnek bele a cukros és fehérlisztes ételek. Mindennek persze különösebb oka nincs, csak egy döntés, amit nem szívesen szegek meg. Lehet születésnap, névnap, esküvő, még a nővérem leendő anyósa által sütött kínai krémest is hősiesen a tányéron tudom hagyni, pedig volt már rá példa, hogy csak és kizárólag az én kedvemért készült. Bármilyen édesszájú is vagyok, vagy lennék, az általam hozott szabály kőbe vésett. Azonban mégis van valami, ami képes – nemcsak az íratlan, de írott és kőbe vésett szabályt is – áthúzni, letakarni, megsemmisíteni olykor-olykor. Az pedig nem más, mint a pizza! Korunk egyik gazdagsága, hogy a házhoz rendelés már nem ördögtől való. Egy pizzázós péntek estéhez pedig nem kell különlegesebb alkalom, csak az, hogy együtt legyünk, hol a barátokkal, hol a kis-, hol pedig a nagycsaláddal. Szerintem korábban nem volt olyan hétvége, hogy a szomszédos települések pizzafutárai ne szelték volna keresztbe-kasul Lovasberényt óráról órára. Sokunknak megvan a bevált, kedvenc helye, és sokan vagyunk, akik elköteleződtünk egy ízvilág, egy pizzafajta mellett, és abból bizony nem adunk: az már a miénk! Így voltam én is. Majd jött egy céltudatos, talpraesett, fiatal, aranykezű hölgy, aki azt mondta, hogy „Megérdemlik a berényiek, hogy saját pizzájuk legyen!” – és a saját álma mellett sokunkét valósította meg.

Amikor április közepén szembejött a közösségi oldalon egy berénybisztrós bejegyzés gusztusosabbnál gusztusosabb pizzák fotóival, az volt az első gondolatom, hogy „Na végre!” –, aztán összetettem a kezem és azt mondtam: „Adj elég erőt és kitartást Reginának, Uram!” No meg persze sok-sok éhes szájat és jóakarót, akik élni tudnak a lehetőséggel. Mert ez egy hatalmas lehetőség Lovasberénynek! Azt gondolom, amikor fellengzősen azt mondjuk, hogy „ebben a faluban nincs semmi”, akkor igazából azokról a lehetőségekről is beszélünk, amikkel valami miatt nem élünk, vagy nem merünk élni. Hiszen van isteni finom fagylaltunk, mégis sokszor állunk egy másik település cukrászdájánál sorba. Rengeteg fodrászunk van, mesteroklevéllel rendelkező kozmetikusunk, körmösünk, mégis sokan vagyunk, akik a várost választjuk. Magyarország egyik legfinomabb kakaós csigája készül a Móricz Zsigmond utcában, sokan mégis a multikat választjuk.

Sokáig sorolhatnám, hogy milyen kincsekkel vagyunk körbevéve, de azt gondolom: a mondanivalómat talán már mindnyájan megértettük. Éljük a lehetőségekkel! Mert egy közösségben mindnyájunknak megvan a feladata. Van, aki bulit szervez, azért, hogy más jól érezze magát. Van, aki hajnalban kel, és friss virágot hoz, hogy legyen mit adni a szeretteinknek születésnapra, névnapra. És van, aki pizzát süt, hogy bearanyozza sokunk péntek, szombat, vagy akár unalmas szerda estéjét. Hát éljünk vele!

Kóstoltam a Zöldfa égisze alatt készült berénybisztrós pizzát, és bizton állíthatom, hogy a nagyanyám is büszke lenne rá. Van benne valami, amit én, mint pizza rajongó, kevés más helyen készült pizzában éreztem. S hogy mi ez a valami? Talán a fiatalos lendület, talán Regi szívének melege, s talán az, hogy a Berény Bisztró Pizzája Berényben készül, berényitől, berényieknek! Köszönöm, köszönjük! Erőt, kitartást, és sok kóstolót, majd visszatérő vendéget kívánok Regina!

Fülöp-Weigler Bettina Anna