Lovasberény lakossága 2020 januárjában értesült róla, hogy él közöttünk egy kicsi lány, aki nagyon súlyos betegséggel küzd és hosszú időbe telik gyógyulása. Ő Horváth Hanna, Horváth Sándor és Vizler Adrien kislánya a Rákóczi utcában. Akkor nagyon sok ember összefogott önzetlenül a család megsegítésére, a nehéz, embert próbáló küzdelemben. Most Hanna édesanyja meséli el az elmúlt egy év történéseit, melyet folytatásokban közlünk.

12:15-kor megjelent a sebész az osztályon, az elsőként műtött kisfiú anyukájához lépett oda. Én kérdően néztem rá, ő már itt van az osztályon, de hol van Hanna? Intett, hogy menjek ki vele a folyosóra. A hideg kirázott. Elmondta, hogy Hanna még a műtőben van, a beavatkozás jól sikerült, viszont nem a sebészeti osztályra, hanem az intenzívre viszik megfigyelésre, ezt az éjszakát ott tölti, mivel az ő szavaival élve: januárban nagyon beteg volt és jobb, ha most nagyobb figyelmet kap. Eltávolította a beteg bélszakaszt és a vékonybélből is egy kis darabot. Minden rosszban van valami jó: már biztos, hogy nem lesz vakbélgyulladása, mivel ezt is kivette a sebész, igaz csak darabokban sikerült. Legalább három napig nem ehet, inni is csak módjával, aznap semmit sem ihatott. Mondta, hogy körülbelül fél óra múlva mehetek hozzá az intenzívre. Óráknak tűnt az a 30 perc.

A műtét alatt kapott fájdalomcsillapítót és antibiotikumot is. Mivel nem ehetett, ezért a gombaellenes gyógyszer vénásra lett átváltva. Békésen aludt. Körülbelül két óra elteltével ébredt fel, rám nézett és végigtapogatta a hasát. Mondtam neki, hogy nincs többé tasak és már aludt is tovább. Délután jött a sebész ránézni, azt mondta, hogy másnap, ha nagyon nem bírja, akkor ihat, de csak 2 dl-t 24 óra alatt. Az intenzív osztályon nem lehet éjszakára maradni, így én a sebészeten aludtam. Megvártam az esti fürdetést, valamint a vérvételt, majd mondtam Hannának, hogy reggel, ha felébred ott leszek, bólintott, hogy megértette. Nem szólt hozzám, csak a fejével jelzett, láttam rajta, hogy nagy fájdalmai vannak. Nem sokat aludtam ezen az éjszakán. Másnap reggel ébren volt, mikor odaértem. Jók voltak a paraméterei, ezért délben átkerült a sebészetre és innentől kezdve ott regenerálódott.

A műtét alatt katétert és pelenkát kapott, amit most feltűnően jól fogadott. Vasárnap kekszet és húsleves levét már ehetett, de nem volt étvágya. A székrekedés elkerülése érdekében két hétig paraffin olajat kellett ennie reggel és este, ami meg is hozta a várva vár hatást, vasárnap este volt széklete. Ezt a remek hírt a hétfői szövettan eredménye árnyékolta be, két agresszív baktérium tenyészett ki a hasából, ezért antibiotikumot kellett váltani, így a hazamenetel csúszott. A bent töltött idő alatt rendszeresen jöttek hozzánk orvostan-hallgatók – Hanna rengeteg komplikációja nem gyakori jelenség - ezért nem lepődtem meg, hogy a sebészeten is körbejártak, viszont a sebész szavai most is a fülemben vannak: „Túlélte a januári műtétet és sikeresen kezelve lett a leukémiája is”. Ez a mondat szíven ütött… A vérvétel eredménye se lett túl rózsás, nem volt sejtje, ezért kedden elhagytuk a sebészetet és a hematológián kaptunk egy elkülönített kórtermet. Hannán egyáltalán nem látszódott, hogy alig egy hete nagy hasi műtétje volt, egyedül felült és elfeküdt. Hétvégére az alapítványi lakásban kaptunk szállást, és csak reggel és este kellett bemennünk a kórházba antibiotikumos kezelésre. Egy héttel a műtét után Hanna egyedül sétált és fel-le mászott az ágyról. Egy hős!

Két héttel a műtétet követően elhagyhattuk a kórházat, Hannának rendeződött a vérképe, viszont a fenntartó gyógyszereket még nem indították újra az orvosok, hagyták pihenni a csontvelőt. A sebész tájékoztatott, hogy innentől kezdve bármit ehet, és a paraffin olajat is elhagyhatjuk – Hanna nagy örömére.

Azóta sikerült beállítani a gyógyszereket, és most a kívánt sejtszáma van Hannának. Mivel 2019. decemberében annyira rosszul volt, hogy a Mikulásra és a karácsonyra sem emlékszik, nagy várakozás előzte meg mindkettőt. Nem felejtem az örömöt az arcán, mikor meglátta a házunk előtt a Mikulást elmenni lovaskocsival, majd mikor megpillantotta, hogy a mi nappalinkba is hozott a Jézuska karácsonyfát és a vágyott ajándékokat is.

Nagyon hosszú egy év van mögöttünk, vannak dolgok, amiket sosem fogunk felejteni: például azt az odaadást és szeretetet, amit a klinikán dolgozó orvosoktól és nővérektől kaptunk. Nélkülük nem sikerült volna végigcsinálnunk, velünk együtt sírtak és nevettek. Örök hálával tartozunk nekik azért, hogy Hanna ma is itt lehet közöttünk!

Külön köszönet a családunknak, hogy mellettünk álltak: a mamának a sok-sok finom falatért, amivel Hanna kedvében járt, minden kívánságát teljesítve.

Remélem, hogy egy nap csak rossz álomként gondolunk ezekre a hónapokra, és csak kirándulásunk alkalmával megyünk el a klinika mellett, majd felidézzük az összes emlékezetes pillanatot, aranyköpést, és jót mosolygunk rajta, azt követően megölelgetjük Hannát és tovább ballagunk.

Vége