Jómagam, Szoták-Vörös Tímea itt Lovasberényben cseperedtem fel a Deák utcában, életem során messze nem barangoltam a falutól, ide kötnek felmenőim. Fiatalkoromban a helyi néptánccsoportban táncoltam, 2019-ben Bettinának köszönhetően a férjemmel ismét résztvehettünk a szüreti felvonuláson, mint csőszleány és csőszlegény. Férjem, Szoták Zoltán Debrecenből költözött Székesfehérvárra, sokat megfordult Pátkán a horgász tónál, nagyon szereti a természetet és az állatokat.

2018 őszén megfogalmazódott bennünk, hogy vásároljunk egy hétvégi házat magunknak, mert Székesfehérváron ugyan kertkapcsolatos lakásban élünk, mégis vágytunk kicsit elbújni a világ zajától. Szerettük volna a munka, a hétköznapok feszültségeit a városban lepakolni magunkról és megélni az álmainkat, alkotni, tartalmasan kikapcsolódni gyönyörű környezetben. Mivel engem a szívem mindig idehúzott a faluhoz, így elkezdtünk a szőlőhegyen keresgélni. Egy novemberi hétvégén bepattantunk az autóba és igyekeztünk bejárni a szőlőhegy nagy részét. A Hársasra érve éreztük, hogy ez lenne az a környezet, amit elképzeltünk. Sikerült a „B középbe” tévednünk, ahol csodák csodájára egy hatalmas diófa alatt egy kis présházon piros táblán fehér felirat hirdette, hogy gazdát keres a csinos kis telek. Nem tétlenkedtünk sokat, megvásároltuk. A következő év elején elkezdtük papírra vetni a terveinket és a vágyainknak megfelelően felújítani a házikót, kialakítani az udvart és a kertet. Nagyon szerettünk itt lenni, nagyon megkedveltük a szomszédainkat, Jancsi bácsit és Mariska nénit. Rengeteg időt és energiát fordítottak ők is a kertjük és a szőlőjük művelésére, csodálkozva néztük őket és ábrándoztunk arról, hogy mi is például szolgálunk majd egyszer a nálunk fiatalabbaknak. Jancsi bácsiék amikor úgy döntöttek, hogy nekik elég volt már a munka, szóltak nekünk, hogy eladnák a telküket. Számunkra nem is volt kérdés, nyakunkba vettük a szőlőt és a kertet tőlük. Így szőlősgazdák is lettünk.

2020. februárjában meglátogatott minket egy láma, kisebb nyomozás után kiderült, hogy nem kóborolt messzire a jószág, csak járt egyet a Hársason. Utána jött még párszor, tapasztalt láma idomárként kísérgettük haza minden alkalommal, úgy tűnt, hogy unatkozott a birkák között az otthonában. Márciusban már messzebb merészkedett, ekkor történt, hogy besétált a faluba, hírnevet szerezni magának. Még aznap felkerült egy hirdetés az egyik közöségi oldalra, hogy gazdája megválna tőle, mert nem tudta az állandó szökéseit tolerálni.

Kis töprengés után eldöntöttük, bevállaljuk, és beleállunk az állattartásba. Pétert - ugyanis úgy hívták a lámát mielőtt még hozzánk költözött - még azon a héten el kellett költöztetni, viszont mi nem voltunk állattartásra berendezkedve, így beköltöztettük a faluba lovak mellé. Két hét alatt varázsoltunk neki egy kis istállót a felújított présház régi tetőszerkezetéből és körbekerítettük neki a telek nagy részét. Gyönyörű füves, hatalmas diófával, illetve gyümölcsfákkal árnyékolt kifutót vehetett birtokba. Az első két napon alig láttuk emelt fejjel járkálni, folyamatosan tépte és rágta a füvet. A Péter nevet gyorsan lecseréltük Pálra, Palikára, ugyanis sok a Péter nevű férfi a hegyen.

Palikának szerettünk volna egy társat találni, mert úgy véltük, valamint a szakirodalmakban olvasottak alapján is igényli a társaságot. Nem volt egyszerű nőstény lámát találni, de egy kedves ismerősünktől, akinél egy nagy láma család élt, sikerült hozni egy kétéves kisasszonyt. Így lett Pál és Inka a Hársas lakója.

Pál és Inka boldog kis láma pár, de innentől a mi kis Palikánk kicsit megváltozott, aki addig elég kedves jószág volt, már nem csak a területét, hanem a párját is védte, óvta mindentől és mindenkitől. 2021 márciusában legnagyobb meglepetésünkre megszületett Buborék, a hófehér láma fiúcska. Kimondhatatlanul jó érzés volt látni, ahogy cseperedett, rengeteg szeretetet kapott tőlünk, valamit mi is kaptunk tőle. Idén sem volt esemény mentes a tavasz, ugyanis egy szikrázó napsütéses délelőttön megszületett Mazsola, a tündéri láma lányka. Ők négyen a mi kis házi kedvenceink.

A láma család így tökéletes idilli képet alkot. Mi pedig bőszen gondoskodhatunk az ellátásukról. Alapvetően szénát és lucernát kapnak, ezt egészítjük ki tavasszal frissen kaszált fűvel, nyáron az utcabeliektől kapott lehullott gyümölcsökkel, télen pedig szemes kukoricával. A trágyájukat tél végén, kora tavasszal a szőlőbe, illetve a kertbe hordjuk, ezzel biztosítjuk növényeinknek a tápanyagot.

A lámákra persze sokan kíváncsiak, viszont ők nem olyan vendégszeretőek, meg kell tartani velük a tisztes távolságot, ugyanis, ha valaki túl közel merészkedik, Palika igen gyorsan megpróbálja megijeszteni, kétlábra áll, köpköd, idegesen járkál fel-alá. Nyilván szeretnénk mi is, ha a környékbeli emberekkel jóban lennének, de ez idáig nem sikerült rávenni őket arra, hogy elhagyják a karámot, ami valljuk be annyira nem is gond, ha visszagondolunk Palika régi kis kirándulásaira.

Összefoglalva a lámákkal, a szőlővel, a kerttel, a ház és az udvar csinosításával telnek az itt töltött napjaink.

Nem hagyhatjuk szó nélkül persze az itt kialakult baráti társaságot sem. Hihetetlen önzetlen, őszinte, segítőkész embereket ismertünk itt meg, akikkel napi kapcsolatban vagyunk. Egy pohár bor mellett jókat kacagunk, beszélgetünk. Hálásak vagyunk a sorsnak, hogy ilyen idilli helyen, remek társaságban tölthetjük a szabadidőnket.

Köszönjük, hogy elolvasta kis történetünket!

Szeretnénk felkérni a Zloch Katát és Márkot a Lovasberényi Kis Levendulás házigazdáit, hogy meséljenek magukról, tevékenysége-ikről, terveikről.